<$BlogRSDUrl$>
Google

csütörtök, november 10, 2005

már vártam. igazából kezdődött: a fos nap. rég volt, most jött el az ideje. igazából tegnap este kezdődött. bátyám unatkozott vagy tudom is én, és elkezdett baszogatni, nem hagyott tvzni. aztán nem nyertem meg egy ajándékot, amit Tündinek adtam volna, a barátságom jeléül. kedves akarok lenni, és keresztül húzzák a számításomat. este még fényképezni mentem, természetesen nem sikerültek jól a képek. reggel felkeltem, nem sikerült elérnem a két kis barackot. a busszal se jutottam sokáig, ugyanis - feltehetően az útfelújítás miatt, amit nem végeznek kellő ütemben - defektje volt. azért jól nézett ki, ahogy egy akkora kerékről letekeredik a gumi. utána vártam vagy 20 percet Gáborra, de nem jött. suliban első óra faszás volt, pár kérdésemre kaptam választ photoshopból, ellenben a múltkori vizsga egyes lett. próbáltam kidumálni, de nem lehetett. fasza. majd lehet javítani később, ez csak egy jegy a négyből, köszi. második órán előadást tartottunk volna, azonban Gábor nem jött. a tanárnő meg közölte, h akkor mostantól akinek előadást kéne tartani, és nincs ott/nincs megaz anyag/nem adja elő, az egyest kap. kezdte velünk. hiába mondtam, h nem most kéne, h most mondja, aztán már adja is egyből az egyest, de hajthatatlan volt. fasza. utolsó kettő laborgyakorlaton inkább nem maradtam, elég volt ez a sok szarság mára. még elmentem wcre, közben oda-vissza megnéztem Esztit, és oylat láttam, ami igen csak pozitív. hazafelé rájöttem, h szerelmes vagyok belé. fasza. vagyis az az, h nem történik semmi. legalább lépnem kéne, had koptasson le, folytatódjon már ez a "zsinórban koptassuk le Rockot hátha végleg elege lesz mindenféle kapcsolatból, és teljesen kiégjen érzelmileg"! az lenne igazán a fasza

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com